Szabó Kinga és Szabó Ákos művész testvérpár életútjának felívelése más és más társadalmi körülmények között bontakozott ki, ám – a kerámia és a festészet eltéréseit figyelembe véve – mindketten egész életművükben kitüntetett fontosságot adnak a szakmai elmélyültségnek, gondosságnak, mindketten a tradíció tisztelői és tovább vivői. (forrás: Feledy Balázs).
Szabó Kinga, keramikusművész (Budapest, 1938)
„Szépségre és harmóniára törekszem. Az alkotás öröme felemel és boldoggá tesz. Ha műveim látványa mosolyt és örömet ad, sikerült szebbé tennem a Világot.”
Színpompás kerámiáival Európában és Amerikában is sikert aratott. A magyar népi fazekasság hagyományaira alapozva alakította ki sajátos stílusát. Korongolt használati és dísztárgyakat − angóbos sgraffito-technikával, transzparens ólommázakkal − éppúgy készít, mint szökőkutakat, figurális tárgyakat, plasztikákat samottból, magastűzű lüsztermázakkal.
Gorka Géza, aki leányán, Lívián kívül senkit nem tanított, 1961-ben növendékévé fogadta. Tőle tanulta a mesterséget és azt, hogy mindenkinek magának kell kialakítania forma- és színvilágát, kikísérleteznie a mázakat, amelyekkel dolgozik, mert csak így lesz saját stílusa. Meg azt is, hogy sem az anyagot, sem az időt nem szabad sajnálni a munkától.
1962-ben a Népi Iparművészeti Tanács be akarta záratni a Mezőtúri Fazekasok Népművészeti és Háziipari Szövetkezetét. Ennek az volt az előzménye, hogy akkoriban csak a kerámikusoknak volt becsületük, a fazekasokat lenézték. Ők ezért a kerámikusokat utánozták, és tudatosan el akartak szakadni a hagyományoktól, ennek következtében viszont giccsek tömkelegét gyártották. Szabó Kinga mesterei, Gorka Géza és dr. Domanovszky György tanácsára bevette magát a Néprajzi Múzeum cseréposztályának raktárába, és dr. Kresz Mária néprajztudós védőszárnyai alatt hónapokig tanulmányozta az ország minden élő és kihalt fazekas-központjának forma- és motívumkincsét. Rajzokat, majd kópiákat és rengeteg variációt készített, így a gyakorlatban is „birtokba vette” ezt a hagyományt. 1962 őszén a mezőtúri szövetkezet tervezője és művészeti vezetője lett. Új szellemével iskolát teremtett, kollégái közül sokan a Népművészet Mestere címmel kitüntetett népi iparművészek lettek, sőt Kun Éva kerámikus iparművésszé fejlődött, Mezőtúr pedig visszanyerte hajdani rangját a híres magyar fazekas-központok között.
Szabó Kinga annyira beleszeretett a népművészetbe, hogy ötleteit egyre inkább a saját műhelyében akarta megvalósítani. Mint Domanovszky írta róla: „fazekasságunk szellemét igyekszik magáévá tenni, és abból újat formálni”. Évente jelentkezett új egyéni kiállítással − nemcsak itthon, hanem külföldön is −, s ezek mindegyike egy-egy újabb lépést jelentett a formák, anyagok és korok átértelmezésében, átköltésében. Ekkorra vált egyik meghatározó motívummá a madár.
1991-ben a pécsi Zsolnay-gyárba ment anyagot kérni egy kiállításhoz. Korábban idegenkedett a porcelántól, hidegnek, ridegnek érezte, de egy látogatás a Zsolnay-múzeum raktárában gyökeresen megváltoztatott mindent. „A Zsolnay porcelán hatásában közel áll a kerámiához, mert a mázakat színezik, és emiatt egy kicsit plasztikus »teste« van a felületnek. Láttam, hogy én is ugyanazt az utat jártam be, mint a Zsolnay lányok: a népművészet, a középkori udvarházi magyar és olasz majolika, majd az iszlám művészet hatott rám. A Zsolnay lányok is a népművészetből indultak ki, és sok népi motívumot beépítettek a munkáikba. A középkori iszlám kerámiára jellemző a lüszteres technika, amely a mórok közvetítésével jutott el Spanyol- és Olaszországba. Zsolnay Vilmos kísérletezett a fémes fényű lüsztermázak előállításával, munkájának eredményeként jött létre az eozinmáz. Zsolnay Vartha Vincével, a Műegyetem professzorával együtt találta meg a vörös »flambée« titkát. A raktár után annyira nem tetszett, amit akkor a gyárban láttam, hogy megkérdeztem, nem tervezhetnék-e nekik. Meg kellett tanulnom »porcelánul«, »zsolnayul«, mert az más világ. Három hónapnak indult, de végül három évig tartott a tanulóidő. Közben elkészítettem a Phoenix készletet és sok dísztárgyat.”
1995-től a pécsi Zsolnay gyár Stúdiójának tervezője és művészeti vezetője. Az ott töltött összesen tíz év alatt 45 új formát, több mint 150 dekortervet, öt étkészletet tervez, plasztikus állatfigurákat készít, kibővíti a porcelánfajansz színskáláját. Hat évig a gyár művészeti igazgatója. Utolsó nagy pécsi munkája a Parlament miniszterelnöki dolgozószobájában lévő Zsolnay kerámiaberakásos bútor rekonstrukciójának felügyelete és a bútorhoz tervezett teás- és mokkáskészlet elkészítése volt.
2001 óta ismét független művészként, saját műhelyében dolgozik.
1963 óta népi iparművész, számtalan fazekas- és Zsolnay-pályázat nyertese, 1994 óta a Népművészet Mestere cím tulajdonosa. 1964 óta tagja a Képzőművészeti Alapnak, a nyolcvanas évek óta a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének.
Mint Domanovszky György írta róla: „a művész előtt nincsenek technikai nehézségek, minden vonatkozásban uralja anyagát,biztos kézzel alakít formát és díszítményt egyaránt. A kettő viszonyát finom érzékkel alakítja harmonikussá. Új formákat és díszítményeket hív életre, és mindet úgy, hogy az már teljes mértékben az övé, kiérlelt sajátja, mégis a hagyományok szellemében alakított. Mindazok közt, akik a hagyományok szellemében folytatják alkotó tevékenységüket, Szabó Kinga a legjobbak közé tartozik.”
Köztéri és nagy méretű művei: Halak, vadak, madarak (mázas samott dombormű, 1981, a bécsi Mátyás Pince számára, ma a madridi Hotel Foxában), Bibliatartó oszlop (1996, Budapest, Mátyás-templom), Hattyús szökőkút (2002, Miniszterelnöki Rezidencia kertje, Budapest), Madaras csempeképek (2004, Szamos cukrászda falai, Szentendre), Tizenkét apostol szökőkút (2010, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Öregek Otthona, Páty), Kerámia szőlőlugas (2011, magántulajdon)
Szabó Ákos festőművész (Budapest, 1936.)
„Röviden csak ràvillanthatok ars poeticàmra, ami nélkül – ki kell mondani – művész nem lehet meg.. Hàttal a huszadik szàzadnak, koholt képek és szeszek helyett valódi vilàgot hörpinteni kívànkozom újra meg újra, habzó éggel a tetején, túllépve e mai kocsmàn, az értelemig, és tovàbb. Itt összecsendül a szívem József Attilàval. Ezt mint művész mondom. Mi van az értelmen túl ? A hit. Hinni több, mint tudni. A hit a tudàs legmagasabb formàja, a nem làtott dolgok felöl való bizonyossàg. Ezt pedig, mint ember mondom.”
1942 és 1954 között zenei tanulmányokat folytatott – zongora, majd 1950-től, a budapesti Zenei Gimnázium négy éve alatt, zeneszerző szakon – 12 éves korában végleg a festészet mellett kötelezte el magát. Igy került 1954-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, egy évig Kmetty János, majd öt éven át Bernáth Aurél növendékeként. 1965-ben Párizsba költözött, majd 1995-ben Normandiában telepedett le.
1959-től egy jellegzetes karakterű, Csernus Tibor személye és munkássága körüli spontán csoportosulás jelent meg. A Bernáth Aurél nevétől elválaszthatatlan csoport tagjai Gyémánt László, Kóka Ferenc, Lakner László, Szabó Ákos és Méhes László.
Az akkori magyar kritika a jelenséget tíz év leforgása alatt különböző címkékkel látta el (szürnaturalizmus, mágikus realizmus, végül egyfajta hiperrealizmus), miközben az fokozatosan átalakult, ahogyan a csoport egyes tagjai sajátos irányvételük szerint eltávolodtak a közös múlt szellemétől, mások pedig radikálisan szakítottak vele.
1972-ben egy eminens francia műtörténész és kritikus – Jean Clair – éleslátásával, és franciaságának aspektusából rátalált a művészettörténet rangjához leginkább illő “Budapesti Iskola” elnevezésre. Jean Clair egy párizsi kiállításon akarta bemutatni a Budapesti Iskolát az általa akkor ismert művészek, Csernus Tibor, Lakner László, Méhes László, Etienne Sándorfi és Szabó Ákos részvételével. Nem rajta múlt, hogy terve megvalósítatlan maradt.
A magyar definiciók mindegyike a figurativ (ábrázoló) festészet kategóriába helyezi a Budapesti Iskola képviselőit. Szabó Ákos is a nonfiguratív tendenciákkal szembenállva folytatta és folytatja öt évtizedet áthidaló munkásságát.
Az olajfesték, a tempera, az akvarell, a pasztell valamint a régóta ismert grafikai anyagok, a szén, a grafit, a különböző kréták, a tus, a vászon, a fatábla, a papír minden lehetőségét felkínáló repertoárjából merít.
Műfajait az európai hagyomány változatlanul élő és működő öntőformái között váltogatja: sokalakos kompozíció, portré, csendélet, tájkép és ezek egymást átfedő kombinációi.
Művei közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest / Szépművészeti Múzeum, Budapest / Musée d’Art Moderne, Paris / Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris / Musée Joseph dechelette, Roanne / Musée Hermès, Paris / Fond National d’Art Contemporain, Paris
Művei magángyűjteményekben
Galerie Claude Bernard, Paris / Galerie Jean Briance, Paris / Galerie Lambert, Paris / Galerie Alberto Schubert, Milano / Galerie Buchholz, München, valamint Magyarország, Németország, Canada, Columbia, USA, Franciaország, Olaszország, Japán, Anglia, Svédország, Svájc magángyűjteményeiben.
Monumentális művei
Falfestmény al secco “A szarvasokká vált fiúk” (Hommage à Béla Bartók) Czabán Samu Általános Iskola, Budapest 1960., Mozaik, CES de Gradignan, 1972., Négy falfestmény CSEC de Carpiquet, 1999.
2011. november 17-én 17 órakor a kiállítást megnyitja Bíró Ildikó a Duna Palota igazgatója, a művészeket Feledy Balázs művészeti író mutatja be.
A kiállítás megtekinthető november 18-tól december 8-ig naponta, a Duna Palota nyitvatartási ideje alatt.
