Gyertyaláng – táncszínházi előadás Trianonra emlékezve

Tisztelt Közönségünk!

Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a Duna Művészegyüttes október 24-i,
Nemzeti Táncszínházban tartandó Gyertyaláng c., Trianonra emlékező
táncszínházi előadása premierjét járványügyi okok miatt elmarad. Bízunk
benne, hogy az előadást minél előbb pótolni tudjuk. A jegyek
visszaváltásáról a Nemzeti Táncszínház elérhetőségein tájékozódhatnak.

Köszönjük megértésüket!
Duna Művészegyüttes

A Duna Művészegyüttes “Gyertyaláng – táncszínházi előadás Trianonra
emlékezve” című előadásának bemutatója.

Nemzeti Táncszínház – Nagyterem (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.)
2020. október 24. 19:00

Ha valamiről nem vagyunk képesek beszélni– mert a benne átélt öröm,
vagy fájdalom az egekig ér, nincsenek hozzá szavaink, szegényes a
nyelvünk, hiányzik a bátorságunk – akkor a csend, a zene, vagy akár egy
gesztusértékű mozdulat „szólhat” helyettünk. Kontextust, jelentést
kaphat, nyilvánosságot, közérthetőséget a gondolat. Úgy tűnhet bár, hogy
az artikulált beszéd uralja mindennapjainkat, benne és általa leszünk
azok, akik, pedig nincs így: a csend eredendőbb, tágabb otthonunk, mint
a nyelvben lakozás.

Éppen ezért képes egy táncszínházi előadása maga adottságaival,
eszközkészletével méltóképp emlékezni egy olyan történelmi traumára,
amit Trianon jelent a magyarság számára. Azt tudja megjeleníteni, amire
a történelmi értekezések, szónoklatok nem képesek; zsigerekig ható
élményt adhat hazaszeretetből, nekünk rendelt identitásból!

Néptánc-színházi előadásunk címe nem kegyeleti gyertyára utal, nem a
nemzethalál valamiféle víziójára, hanem a remény elevenségére… A
pislákoló gyertyafény inkább annak lesz a szimbóluma, hogy van jövő, van
kivezető út az önsajnálatból, a bénultságból, túl lehet élni a fájdalmat
egy percre sem feledve, miként azt Juhász Gyula írta. Ahhoz, hogy a
sebek begyógyulhassanak tennünk kell még sokat, méltóságot sugározni,
bölcsességgel létezni. És kell, hogy napjainkat átitassa
összetartozásunk tiszta élménye, eleven tapasztalata.

Előadja: Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar
Közreműködik: Navratil Andrea
Zene: Ifj. Csoóri Sándor „Sündi”, Dulai Zoltán, Navratil Andrea
Táncmesterek: Busa Norbert, Busai Zsuzsa, Kádár Ignác, Nagypál Anett,
Sáfrán Balázs, Kenéz Enikő, Fehértóy Zsanett, Gera Zoltán, Bonifert
Katalin, Horváth Eszter, Soós Gyula András, Molnár Péter, Györke Eszter,
Resócki Rolland, Vázsonyi Csilla
Asszisztensek: Bonifert Katalin, Soós Gyula András
Jelmez: Furik Rita
Látvány: JuZso
Fénytervező: Lendvai Károly
Hang: Földes Gábor
Produkciós vezető: Letenyei Gábor
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Jegyvásárlás: a nemzeti Táncszínház jegypénztárában minden nap
13.00-18.00 között illetve az előadás napján 13.00-tól az előadás
kezdetéig valamint a
https://nemzetitancszinhaz.jegy.hu/program/bemutato-gyertyalang-duna-muveszegyuttes-119949/691281
oldalon.