A képzőművészet remekei a Duna Palotában (1. rész) – Fekete Ildikó tojásfestő

Húsvét közeledtével sorozatunkban elsőként Fekete Ildikó tojásfestőt és munkásságát ajánljuk figyelmükbe, aki 2020 tavaszán immár 5. kiállítását rendezte volna meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében az V. kerület Zrínyi utca 5 szám alatt található neobarokk épületben.

A Junior Príma,- a Gránátalma,- és a Magyar Kézműves Remek díjjal jutalmazott  és a Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett művészt – aki civil foglalkozását tekintve szofver tesztelő matematikus – már gyermekkorban magával ragadta a szépségesen megrajzolt tojások sokasága.

„Se otthon, se a környéken nem foglalkozott senki írókázással, de óvodás koromban elvittek egy vásárra a Néprajzi Múzeumba, ahol láttam, miként készülnek ezek a tojások. Onnantól kezdve nem volt nyugta édesanyámnak, minden húsvétkor kikönyörögtem, hogy fessen meg vagy száz tojást. Fel volt adva a lecke, mert jómagam 4 évesen még kicsi voltam a feladat precíz kivitelezéséhez, de anyutól elvártam, hogy tökéleteset alkosson… 16 évesen aztán én is teljes gőzzel nekigyürkőztem, s azóta abba se hagytam. Kizárólag viaszírásos technikával dolgozom, kifújt tojásra…”– vallotta egy interjúban.

A matematikus végzettségű népi iparművész nemcsak tojásfestőként, hanem a magyar nyelvterületen fellelhető minták gyűjtőjeként és rendszerezőjeként is elkötelezte magát e különleges művészeti ág mellett.
Kiállításain körülbelül ezer darab hímest mutat be, 2008 óta pedig nemcsak magyar, hanem szerb, cseh és ukrán motívumokkal díszített hímes tojásokat is készít. Kevesen tudják például, hogy Móra Ferenc, Kodolányi János vagy Dsida Jenő is foglalkozott ezzel a művészeti ággal.

A művésznő kézzel készült remekeit a hazai közönség mellett megcsodálhatták már Pekingben és Sydneyben, valamint New Yorkban is.

A 2019-es esztendő húsvétján két helyütt is tárlata volt, a Duna Palota mellett Zalaegerszeg közönsége mélyedhetett el tudásában. Ebből az alkalomból készült interjú Fekete Ildikóval a Zala megyei hírportálon, az alábbi szemelvények innen valók.

„– A hagyományos mintákon uralkodó elem a szimmetria, még 16 tengelyűre is találhatunk példát a díszítések közt. A tengelyes mellett a középpontos szimmetria is gyakori. Számos tájegység mintakincse hozzáférhető könyvben vagy az interneten, ezekkel kezdtem én is. Aztán az érdeklődésem egyre inkább a „fehér foltok” felé fordult, így jutottam el a Sárközbe, Bátára, ahol a helyi asszonyoktól sikerült még feldolgozatlan mintákat gyűjteni. A szimbolika is foglalkoztat, a legtöbb jelentéstartalom, hiedelem a gyimesi mintákhoz köthető.

A motívumok csoportokat alkotnak, az egyikbe az állati testrészeket imitáló minták tartoznak. Például kakastaréj, kígyó lába, tyúk lába, de béka seg­ge minta is létezik. Ezek mind rontás- és bajelhárító funkcióval bírtak. Eredetük az, hogy régen minden nagyobb nemzetség valamilyen állati őstől származtatta magát. Úgy gondolták, ha ennek az ősnek egy jellemző testrészét tojáson ábrázolják, az segít az ősnek újjászületni, s a családot védelmezni. A megfestett főtt tojásokat elfogyasztották, ezáltal még inkább érvényesült a hímes tojás, s vele együtt az ős védő ereje.

A többi minta is jelentéssel bírt, a csillag például az élet körforgásának szimbóluma, a tulipán pedig a nőé. Minél kinyíltabb a virág, annál idősebb nőt ábrázol. A szív a férfi jelképe, ezért nagyon gyakori együttes ábrázolásuk. Régen mindenki ismerte ezeket a jelentéstartalmakat, átadáskor magyarázkodni már nem kellett, s ezért olyan ritka a felirat a hímes tojásokon. Legfeljebb az alkotó monogramját vagy a készítés dátumát tüntették fel.

A hímes tojás leggyakrabban osztott díszítésű, így ugyanis jóval könnyebb elhelyezni a mintát. Az osztás általában négy függőleges és egy vízszintes ívet jelent, de akár 8 függőleges vonal is tagolhatja a felületet. Ildikó kedvenc mintája a „veszett” vagy vétett utas motívum, ez az egyik legrégebbi minta Gyimes környékén. Több jelentése is van. Az egyik szerint megvédi az úton lévőt az eltévedéstől, segít a mielőbbi hazatérésben. A másik szerint utat nyit az emberek és a szellemek világa között. Erre persze nem vágytak, mert az átjutó szellemek „huhorékjaikkal” előszeretettel ijesztgették az embereket. Csínján bántak hát a mintával, ám néhány tojásra mégis fontos volt feltenni. Úgy hitték ugyanis, hogy a tavasz ugyanezt az utat használja, s csak akkor tud beköszönteni, ha az asszonyok „megírják” neki az utat.

S hogy a hímes tojást ki adta kinek? Mint megtudjuk, ez táj­egységenként változó.

Leggyakrabban a locsolók kapják, de korábban ez nem mindenhol volt így. A Sárközben például lányok adták lányoknak, a komatál részét képezte a kalács és a bor mellett, s a szoros barátság megpecsételését jelentette. Zengővárkonyban pedig a keresztszülő adta a díszített tojásokat a keresztgyereknek. A Felvidéken nem volt szokás a locsolás, ott sibáltak, azaz friss vesszőkből font vékony korbáccsal paskolták meg a lányok hátsóját. Ez is a termékenységkultusz része volt, akárcsak a locsolás. Ha férfi adott tojást lánynak, az nem hímes, hanem karcolt volt, amit főleg pásztorok készítettek szerelmi ajándékként.”

Fekete Ildikó a korábbi években összegyűjtött tudását 2019-ben könyvbe rendezte.

A fantasztikus kiállítású, elegáns album tudományos igényességgel készített munka. Fekete Ildikó a Kárpát-medence motívumkincsét közérthetően, gazdagon illusztrálva dolgozza fel ebben az érdekfeszítő néprajzi munkában, amely kedvet és muníciót adhat mindenkinek a tojásfestés szép hagyományát megőrizni szándékozók legnagyobb örömére.

A bemutatóra 2019 november 29-én került sor a Duna Palota Széchenyi termében, ahol Józsa Judit kerámiaszobrász, művészettörténész mutatta be a kötetet.

A Viasszal írt üzenet című albumhoz Lévai Anikó írt ajánlást, ezt olvashatják a következő sorokban:

„Kedves Olvasó!

A hagyomány nem vitrinbe zárt kincs, hanem velünk élő és általunk, velünk együtt változó érték. A tradíció és a modernitás harmonikus egységének legszebb bizonyítéka Fekete Ildikó tojásfestő művészete. A matematikus végzettségű, jelenleg szoftvertesztelőként dolgozó szerző ugyanis igazi XXI. századi nőként vált a tojásfestés ősi hagyományának őrzőjévé és újragondolójává.

Fekete Ildikó múltunknak azt a szeletét tárja elénk e gyönyörű könyv által, amikor húsvét közeledtével Háromszéktől Muravidéki minden leány és asszony hozzáfogott a tojásdíszítéshez. Ezek eredetileg viasszal megírt üzenetek voltak, melyeket nagy műgonddal varázsoltak a tojások héjára annak ellenére, hogy munkájuk eredménye néhány nap múlva valószínűleg megsemmisült, amikor a tojásokat megették, héjukat pedig elégették.

Megadták a módját és rászánták az időt, hiszen fontos dolgot akartak közölni.

Az üzenetek többsége a szerelmes legénynek szóló válasz volt, de máshol életre szóló barátság megkötését jelezte, vagy a keresztgyermeknek készült ajándékba. Bizonyos tojások a rontástól voltak hivatottak védelmezni a megajándékozottat, vagy éppen segítettek neki hazatalálni.

Keretet adtak a fontos dolgoknak. Alkotás közben volt idő és lehetőség elmerengeni, gondolkozni, különösen mert már akkor is a szerelmes legénynek adott választ kellett a legalaposabban megfontolni. Milyen szép, hogy a szerelmi együttlétet jelképező locsolkodásért cserébe adta a lány a tojást, a termékenység egyik szimbólumát! Szerelem és termékenység akkoriban ennyire magától értetődő egységet alkottak.

Eleinknek az igényes, szép munkára szánt idő és mód megadásával kapcsolatos tudását érdemes újra felfedezni a magunk számára. A fontos dolgokra rászánni az időt, valóban jelen lenni és átélni mindazt, ami velünk történik, megélni az érzéseinket és tudatosítani a gondolatainkat, döntéseinket. Szívből jót kívánni a másik embernek és hinni benne, hogy meghallgattatunk. Élvezni az alkotást, még ha nem is az örökkévalóságnak szánjuk az eredményét: ha ez sikerül, akkor alkotómunkánk máris gyümölcsöt hozott.

Fekete Ildikó a könyvben látható valamennyi hímest maga készítette és az egyes tájegységekre jellemző mintákat saját „átirataival” tette egyedivé. Tekintélyes részüket már tengerentúli kiállítótermekben is bemutatta, ezzel hirdetve az ízig-vérig élettel teli Kárpát-medencei hagyományt.

Első könyve fontos mérföldkő hagyományaink, így saját magunk megismerésében.

Szeretettel ajánlom mindannyiuknak!”

 

Kedves Olvasó!

Nem maradt más hátra, minthogy náhány csodálatos kép segítségével alátámasszuk mind azt, amit eddig írtunk,- reménykedve abban, hogy a most elmaradt kiállítást pótolni tudjuk a Duna Palota termeiben.

Köszönjük, ha a továbbiakbann is megtisztel minket figyelmével, és társul szegődik virtuális sétáink során.

 

 

(Fotók: Vogt Gergely, Mérey Martina)