A Nemzeti Táncszínház bemutatja: Duna Művészegyüttes „Szerelmünk, Kalotaszeg”

Időpont: 2019. május 29. (szerda) 19 óra
Helyszín: Müpa – Fesztiválszínház

A Szerelmünk, Kalotaszeg c. előadásunk ihletet adó forrása Kós Károly írása. A népművészetre általában közösségi alkotásként tekintenek, s a külső szemlélők hajlamosak nem látni a „mű” mögött az embert, mint alkotó „elemet”. Kalotaszeg is jól példázza, hogy a kis közösségekben szinte hemzsegnek azok az individuumok, akik tehetségükkel és művészi érzékükkel alakították a paraszti kultúrát, a mi esetünkben a néptáncot és a népzenét. Kós Károly felismerte a népművészet, valamint az azt újra és újra „átrajzoló” ember erejét és nagyságát. Kalotaszeg számos kiemelkedő táncost és zenészt adott a népművészetnek, hogy csak néhány nevet említsünk: Mátyás István „Mundruc”, Ifj. Fekete János „Poncsa”, Jankó István „Pitti”, Fodor Sándor (Netti Sanyi), Berki Ferenc „Árus”. Előadásunk az ő sorsukból, életükből, mikrotörténeteiből merít, igyekszik feleleveníteni egyéniségüket.  A produkció zenei és táncanyaga a munkásságuknak köszönhetően fennmaradt kalotaszegi magyar, román és cigány táncokra és zenére épül.

Jegyvásárlás: jegy.hu