Válogatás

Magyar László kárpátaljai festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának kiállítása a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Kárpát-haza Galéria szervezésében.

Magyar László

Az ungvári Iparművészeti Szakiskolában érettségizett 1981-ben. Petreczky László, Gyemigyuk Viktor és Pál József voltak a mesterei. Szemléletére, stílusára nagy hatást gyakoroltak az impresszionistákCsontváry Kosztka TivadarMunkácsy MihályBenczúr Gyula,Révész Imre festőművészete és a Kárpátaljai iskola képzőművészei. A táj- és a figurális ábrázolásban is tehetséges, tájképeketcsendéleteket és alakos képeket egyaránt alkot, kiindulópontja a természeti látvány, amelybe mindig beleszövi az emberi, filozofikus mondanivalót szimbólumok, allegóriák, mítoszok, mesék által felhasználva természetesen a 20. század modern festészeti eszközeit (montázskollázs).

Legtöbb képe olajfestmény, de akvarellezni is szeret. Akvarelljein még inkább érzékelhető finom ecsetkezelése, gazdag színvilága, kompozícióinak kiegyensúlyozottsága, mely harmóniát sugároz. Kapcsolatot ápol a kárpátaljai képzőművészekkel, sőt 1993 óta tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának,[1] 2002 óta elnökké választották, így a kárpátaljai képzőművészek szimpóziumainak, kiállításainak egyik fő szervezője. Az anyaországi, s más, az anyaország határain túl élő magyar képzőművészekkel is ápolja a kapcsolatot, együttműködik ukránruszin képzőművészekkel is. Az ungvári pravoszláv templom vitrázsainak szentjeit Borisz Vasziljevvel, Vlagyimir Kuznyecovval alkotta 1992-ben.

Ungváron él és alkot, de műveivel gyakran szerepel a legkülönbözőbb helyeken. Ukrajnai és magyarországi köz- és magángyűjtemények őrzik alkotásait. Legnevezetesebb alkotásai közt szerepel: Zrínyi Ilona leveleiÁrvíz a LatorcánPipacsok.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_L%C3%A1szl%C3%B3_(fest%C5%91))

 

A kiállítás megtekinthető október 11-ig.