Kettős ívelésű pálya

Piroska János (1994-1987), a sikeres polgármester és festőművész vallomása a szülőföld szeretetéről.

Elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát.

Mesterei: Glatz Oszkár, Edvy Illés Aladár, Rudnay Gyula.

Szegeden jogi doktori fokozatot szerzett.

1933-41 között Csongrád polgármestere volt. Irányításával vált korszerűvé a város képe. Része volt a mai városháza arculatának kialakításában, a Kossuth és a Szentháromság tér megtervezésében.

1952-ben családjával együtt hortobágyi munkatáborba internálták.

1956-ban, rövid időre vállalt közéleti szereplése miatt, letartóztatták.

Hosszú ideig nem szerepelhetett tárlatokon. Munkáiban az akvarellfestés romantikus ihletettségű, expresszív hevületű, 19. sz.-i mesterségbeli hagyományát vitte tovább. Alkotásain az alföldi tájak, az árterek világa, a halászok, a kétkezi munkások élete jelenik meg.

1989-ben posztumusz Pro Urbe-díjjal, 2007-ben Csongrád város posztumusz alkotói díjjal tüntették ki és Csongrád városa posztumusz díszpolgárává választotta.

 

Megnyitó

2013. október 10. (csütörtök) 17 óra
A vendégeket köszönti: Bíró Ildikó a Duna Palota igazgatója
A kiállítást megnyitja: Dr. Tóth Attila művészeti író
Közreműködik: Takács Bence előadóművész

A tárlat november 3-ig, naponta 9 és 18 óra között tekinthető meg.