Czencz János (1885 – 1960) festőművész

A Duna Palota, a Czencz János Festőművész Alapítvány és Huszákné Czencz Marietta (a művész lánya) által szervezett emlékkiállítás. A kiállításon bemutatásra kerülnek Huszákné Czencz Marietta tojásfestő hímes tojásai is.

Czencz János festőművész nevével és műveivel a 20. század elejétől találkozunk, a legnagyobb budapesti kiállítások katalógusaiban szerepel és fontos lexikonokban. 1885 szeptember 2-án született a Vas megyei Ostffyasszonyfán. A Budapesti Képzőművészeti Főiskolát 1907-1912-ig végezte. Műtermet nyitott és bekapcsolódott a művészeti életbe. A hazai és nemzetközi kiállítások állandó résztvevője volt.

1908-ban már kiállított a Műcsarnokban, még abban az évben Állami Ösztöndíjat kapott. 1913-ban a Műcsarnok téli tárlatán a „Tükör előtt” c. képével Halmos Izidor pályadíjat nyert. 1918-ban „Fekvő akt” c. képéért Rudits-díjat kapott. 1920-ban „Marcella” c. képéért megszavazták részére a Képzőművészeti Társulati Nagydíját, melyet csak befutott művészeknek szoktak adni. 1921-ben Benkő-díjban részesült. 1928-ban az olaszországi XV. Velencei Biennálé nemzetközi kiállításon, a közönség szavazatai alapján Medaglia Commemoratíva bronzérmet nyert „Fürdőzők” c. képével. 1934-ben Balló Ede díjat, 1935-ben zsűri-mentességet kapott.

Az 1930-as évek elején keresett egy olyan helyet, ahol szép vidék és szép népviselet van. Így került a Sárközbe, Bátára. Itt készültek szemet gyönyörködtető festményei, a Duna partján pihenő, játszadozó kislányok színes csoportjai. Itt vitte ki a szabadba, a zöldbe, alakjait. Mindezek a kiállításokon nagy sikereket hoztak a művésznek.

Hosszú évtizedekig Budapesten volt az otthona. 1944 márciusában a II. világháború elől Budapestről, a Százados úti művésztelepről menekülnie kellett. A háború után már nem tudott visszamenni a fővárosba. Haláláig Bátán kellett maradnia.

1960. január 12-én halt meg Szekszárdon. Sírhelyét Szekszárdon az alsóvárosi temetőben Pásztor János szobrászművész „Fájdalom” című szobra jelzi. Műveit számos bel – és külföldi magángyűjtemény mellett múzeumok és más közintézmények őrzik. A Magyar Nemzeti Galériában 11 alkotása van. Képei gyűjtőknél megtalálhatók Kanadától Ausztráliáig.

www.terrasoft.hu/czenczj

 

Megnyitó

2016. április 6. este 6 óra

A vendégeket köszönti: Bíró Ildikó, a Duna Palota igazgatója és Dr. Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár.

A kiállítást megnyitja: Kratochwill Mimi művészettörténész.

A festőművész munkásságát méltatja: Dr. Feledy Balázs művészeti író.

Közreműködik: Pirisa Réka a Bátai Néptánccsoport szólótáncosa és Vojtek Attila táncművész.

A kiállítás megtekinthető 2016 április 30-ig, naponta 9 és 18 óra között.
Vásárlás esetén hívható: Huszákné Czencz Marietta 06 20 – 528 6289.