Lepje meg szeretteit a Duna Szimfonikus Zenekar tavaszi hangverseny bérletével!

Ajándékozzon kellemes kikapcsolódást és nagyszerű zenei élményeket karácsonyra.

Az Önök hűséges, szeretetteljes figyelme inspirál bennünket az újabb, szebbnél szebb műsorok összeállítására és a művészi megújulásra.

Bízom benne, hogy most is felkeltjük érdeklődésüket, hiszen a tavaszi évadra is évadra számos, nagyszerű hazai és külföldi hangszervirtuóz: Balog József — zongora, Bencze Csaba — harsona, Schuszter Andrea — hegedű, Ladislav Szathmary — csellóIsabelle Oemichen — zongora követik egymást a Duna Palota színpadán.

Egy versenymű erejéig újra megismerhetnek egy fiatal, tehetséges Fischer Annie-ösztöndíjas művészt: Palojtay Jánost. A hagyomány és érték képviseletében olyan megbecsült és elismert vendégkarmestereket  köszönthetünk vezető karmesterünk, Deák András mellett, mint Somos Csaba, Kovács László, Horváth Gábor. Olyan vokális mű is színpadra kerül Vörös Szilvia, Baráth Emőke, és Bódi Zsófia közreműködésével, melyek zenei intimitásának tökéletes helyszíne a Duna Palota Színházterme.Változatosan összeállított műsoraink révén egy-egy pillanatra kikacsintunk a XXI. századi magyar kortárs zeneszerző műhelyek felé, azonban tiszteletben tartva közönségünk igényeit, „klasszikus-romantikus” repertoárunk dominál, sokoldalú, olykor tematikus megközelítéssel.

Kedves Zenebarátaink! Tartsanak velünk, váltsanak bérletet hangversenyeinkre, legyen továbbra is közös bennünk a zene öröme, a zene szeretete!

 

Bérlet – és jegy árak

A Tavaszi Bérlet ára: 11 500 Ft. | A Tavaszi Hangversenysorozat egy előadására szóló jegy: 2900 Ft. Áraink 27% áfát tartalmaznak.

Megvásárolhatóak hétköznap 10 és 18 óra között (koncertek napján az előadáskezdetéig!) a Duna Palota portáján (1051 Bp., Zrínyi u. 5. | +36 1 235 5500) vagy a www.jegy.hu weboldalon.

Információ
www.dunaszimfonikusok.hu | +36 1 355 8330 | duna.szimf@dunapalota.hu